Szabad egy táncra? – IFD 28

Tánczvigalom ma és itt, a Pannon Egyetem falain belül – igen, létezik! Idén 28 éve, hogy minden csütörtök este összegyűlik felnőtt és fiatal, hogy különböző kultúrák zenéire táncra perdülhessen. Magyar nevén Népek táncai, külföldi szakirodalomban International Folk Dance (IFD), s egy itteni néző őszinte észrevételéből pedig: Jó Hangulat Klub.

Csütörtök este van újra, ma egy órával korábban jöttem az E kamarához. Timár Lajos bácsi, a táncklub vezetője is érkezik, a kamarát gyorsan tánctérré varázsoljuk, a hangfalak előkerülnek, és a legújabb fényképalbumok is, az elmúlt hetek estjeiről… Jól emlékszem, tavaly ilyenkor egy szaktársam invitálására jöttem Népek táncaira, akkor még nem is sejtve, hogy visszajáró résztvevő leszek a további alkalmakra is. Olyan egyedülálló értékközvetítést ismerhettem meg itt táncokon és zenéken keresztül, amelynek párjára nem könnyen találhatnánk másutt az országban. Az este 7-es kezdésig a klub megálmodója, Timár Lajos mesélt az áttáncolt 28 évről, mely sok-sok egyetemi polgár életét tette pótolhatatlanul gazdagabbá.

Idén májusban lesz 28 éves a táncklub, a riportot a 970. táncest napján készítettük. Timár Lajos tanár úr vegyészmérnöki végzettséggel oktatott informatikát az egyetemen, hobbija pedig különféle népek táncainak megismerése, tanulása, tanítása volt pályája elején is. Kalandos módon ismerkedett meg Münchenben a műfajjal, aminek tapasztalatát örömmel hozta haza, azonban a „honosítás” még 27 évet váratott magára. S mikor elérkezett az idő, 1997. május 12-én elindult a klub, hallgatói kezdeményezésre.

„Münchenben ösztöndíjas voltam egy évig, és egy ottani német barátom elvitt egy Volkstanz club-ba – és otthagyott. Akkor még passzívan lelkesedtem, és inkább nézője voltam az ilyen jellegű táncesteknek. Ott nem tanították a tánclépéseket, hanem úgy kellett ellesni. Én pedig elhatároztam, ha egyszer tanítanék ilyet, másképp fogom csinálni.” A gondolat pedig majdnem harminc év után megvalósult, amikor már lehetett mire alapozni. „Miért vártam? Nem volt zenei anyagom. Bár hoztam haza mikrofonos felvételeket, és kipróbáltam 1971-ben, a Kémi Klub előadásai után, ami a MÁFKI épületében működött.” Ez azonban csak pár alkalom volt. 1997-ben aztán meghirdették, és ez azóta tart töretlenül, vizsgaidőszakban is. A bálokba fokozatosan épült be a táncrend, a lovagi ceremónia és a táncos-zenés játékok, így forrta ki magát a báli szerkezet.

Sok nemzet táncháza egy helyen, egy időben – mikor elkezdődött, még úttörő kezdeményezésnek számított, ma már sok hasonló van az országban, örömtánc néven. A tanár úr azt is elmeséli, neki ebből a „vállalkozásból” sosem volt bevétele, csupán kiadása, de nem akarta profitorientálttá tenni a klub működését. NDK-s bakelitlemezből, egyházi táborból hozott kazettából, majd egy véletlen talált internetes forrásból indult útjára és szökkent szárba az a hanganyag- és táncleírás-repertoár, ami most már 150 dalt és koreográfiát jelent, alapját adva a csütörtök esti összejöveteleknek.

„Borzasztó szerencsém volt, hogy olyan időpontban kezdtem, amikor ehhez óriási volt a lelkesedés. Elgondolkoztam, ha ezt most kezdeném, nem biztos, hogy a kirakott plakátokra ketten bejönnének. Akkor kellett elkezdeni, nem lehetett előbb sem, de később sem.” Lajos bácsi azt is elárulta, hogyan készül fel egy-egy órára. „Az első egy-két évben én inkább a »tekintély« voltam, és Veronika lányom tanított. A tarantellát vagy a skót hatpárost már óra előtt megtanította az első érkezőknek, így azok tovább tudták adni az óra folyamán a többieknek. Aztán Veronika nem jött mindig, ezzel bedobott a mélyvízbe. Először konkrét óratervet gyártottam arra, hogy mikor minek kell történnie. Ezen ma már csak nevetek. Sok mindent nem vettem akkor még figyelembe, például a zenék fogadtatását, a nemek arányát, vagy hogy triók után tilos a páros tánc, hiszen akkor az egyik hölgy férfipartner nélkül marad. A tánc pedagógiáját is meg kellett tanulnom. Ma már elképzelek valamit, aztán az első 20 perc után meglátom, hogy mi valósítható meg létszámtól függően.”

Pár évtizede a táncolók hozzáállása is más volt. Mikor este 7-kor felcsendült a keringő, az érkezők rohantak, hogy beérjenek kezdésre. Ez akkor 40 főt jelentett. Azonban a 2000-es években a kreditrendszer bevezetése a közösségekre negatívan hatott, hiszen azután mindenki egyénileg oszthatta be, mikor teljesítse a tárgyakat, ezzel azonban el is szakadt a társaktól. Ez a táncestekre is kihatott. Az újabb mélypontot a pandémia időszaka és a digitális átállás hozta. Több dolog is akadályt vet még a létszámnövekedésnek, amit Lajos bácsi egy mondatban foglalt össze: „Pénteken nem lehet kultúrát csinálni.”

Az egyetemi kamarán túl az Agóra, Balatonalmádi kulturális központja és a szentkirályszabadjai óvoda is helyet ad a népek táncainak. Ezeket a helyszíneket is a véletlen találkozások hozták. Sosem a tanár úr ajánlotta be magát, hanem az ő tevékenységének híre jutott el hozzájuk. Ezen kívül, az országba körülbelül 70 helyre hívták meg, még lakodalmakra is, táncfoglalkozást tartani.

Klubházasság – egy újabb fontos fogalom a táncház életében. Az estek lehetőséget nyújtanak beszélgetésre, ismerkedésre is, amiből a 28 év alatt 16 frigy köttetett. Ősszel lesz a 80. bál, és az 1000-edik táncest is, ünneplésre váró kerek évfordulók, amikre méltán lehet büszke minden idejáró. „Megígértem magamnak, hogy a 100. bálig fogom csinálni.” – jelenti ki a tanár úr. Fáradhatatlanul vezényli az esteket, amik hidat is képeznek a különböző generációk között, hiszen az egyetemisták mellett minden más korosztály is jár ide, sőt, az idősebbek súgják jó pedagógiai érzékkel az újonnan csatlakozók fülébe az irányokat, lépéseket. Lajos bácsinak alapelve az is, hogy „nem lépünk fel, csak táncolunk.” Az egyetemen ez az elv meg is valósult. Az Agóra táncosainak egy része viszont fellép nyugdíjas találkozókon.

Lajos bácsi tevékenysége az est végével nem zárul le: az esemény alatt készített képeket, videókat közzéteszi facebookon, az IFD honlapján (https://johangulat.uni-pannon.hu/), és kézzelfogható albumokban is lehet lapozgatni az előhívatott fotókat.

Zárásként elmeséli egy már anekdotává vált báli történetet is, amikor a hölgy csuklóján a táncrendfüzet beleakadt mandzsettagombjába, a Jägermarsch alatt. A szabadulás után a hölgy megállapította: „ezzel a módszerrel kell fiút fogni”. Lajos bácsi pedig a tanulságot összefoglalta: „Mi kell hozzá? Egy Jägermarsch, egy ilyen táncházban, na meg fiú is. És jöhet a módszer.”

 

Marton Angéla

Fotók: Jó Hangulat Klub